Schuster Lóri némileg kapatosan, de a fiatalok hevületével köszöntötte a közönséget, aztán belecsaptak a húrokba. Szólt az Acélváros, az Örökmozgó lettem és a többi nagy sláger. A több száz fős közönség nem volt rest, csápoltak rendesen, elöl a fiatalok (15-18 évesek) stílusosan feketében és szegecsesben, súlyos Pofádat befogod és Magyar vagyok nem turista pólókban, középen a majdnem fiatalok, hátul a nem teljesen elhivatottak, inkább érdeklődők. Hátrafelé haladva egyre világosodott a ruhatár, egyre gyérültek a sorok, a kezekben sörök, fröccsök, taps a magasban.
A kétforintos dal alatt hulltak be a színpadra az érmék, Lóri táncolt, a hangerő rezgtette a dobhártyákat. A koncert mindössze bő egy órája alatt a zenészek és a közönség is nosztalgiázott egy jót, az öreg rockerek leporolták a gitárt, és szórakoztak, szórakoztattak. Az izületek már fájdogálnak, a derék sem a régi már, a halánték is őszül, ahogy a dal mondja: ...elkopik a bőrnadrág, a hosszú hajat levágják, elhíznak a rockerek... Hiába ők is öregszenek, de bulit csinálni még tudnak.
Repültek a sörök és a végén néhány vödör víz is.
Csak egy kis vidéki hakni, másfél óra pörgés - gondolták a zenészek: eljövünk, nyomjuk egy kicsit, aztán hazamegyünk. Ennél azért több lett belőle. Egy vidéki fürdőváros kemény rockrajongói és hétvégi kikapcsolódást kereső kontárjai együtt mulattak.
És aki azt hiszi, hogy rockerek már nem léteznek és felmenő rendszerben előbb-utóbb ez az "állatfaj" is kihal, az legközelebb nézze meg azt a sámlin álló kisfiút, aki az összes dalszöveget kívülről fújta, és aki mögött a régi motoros anyuka és apuka rázta a fejét, és kezét magasba emelve tapsolt. Hogy is mondják? Rock volt, rock van...
