Az eredetileg zsidó ünnep (héberül pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés.
A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25. közé esik (beleértve a határokat is). A következő nap, húsvét hétfő legtöbb keresztény hagyományú államban hivatalos ünnep. A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak.
A húsvéti nyúl a termékenység szimbóluma és először a húsvéti képeken a tojás mellet ábrázolták és a termékenység szimbóluma volt.
Bizáncban a nyúl az állatszimbolikában Krisztus jele volt. Léteznek más népszokások is, melyek kapcsolatba kerülnek a nyúllal. A tojás a tisztaság, a termékenység és mindenek előtt az élet szimbóluma. A középkorban még fizetőeszköz is volt. A kereszténységben a tojás az újjászületés szimbóluma.
Húsvét két legnépszerűbb szokása az öntözés és a tojásfestés. Mindkét szokást falu és város a mai napig gyakorolja, népszerűségük nem látszik csökkeni. A különbség az, hogy míg régen a kútból húzott vízzel öntötték le a leányokat, ma már falun is szagos vízzel locsolnak. A locsolás helyett néhány észak- és nyugat-magyarországi faluban húsvétkor vesszőzést találunk. A locsolás és a vesszőzés egyaránt a jelképes termékenyítést és a rituális megtisztítást célozza. A húsvéti locsolkodás első írásos emléke 1545 áprilisából származik, mely szerint akkoriban még szó szerint megfürösztötték – és nem meglocsolták – a lányokat.
A tojás mellett a barka a leggyakoribb húsvéti jelkép. A mi éghajlati viszonyaink között a fűzfabarka helyettesíti azokat a pálmaágakat, amelyeket lengetve üdvözölte a nép egykor a Jeruzsálembe bevonuló Jézust. Ennek emlékére szentelik meg a barkát virágvasárnapján.
