Ilyentájt Zeusz, villámával újra meg újra megérint egy tengeri kagylót, amelyben ismét születik egy szépséges Vénusz. Modern Trisztánok Izoldáját, Rómeók Júliáját mágnesként vonzza magához a szépségipar. Hajkoronánkat felkínáljuk az ollók játékának, akárcsak egy visszavágott faág új életre várva. A szoláriumgépek ölelésében a föld színére barnítjuk és masszázzsal kényeztetjük testünket. Ha tavasz, akkor szerelem. Ady írta egykor: dúlnak a csókos ütközetek.
Elillanó ábrándok, kalandozások a szerelem táján, idilli érzések, csalfa vak remények, vágyak örvénye. A természet és az ember kapcsolata is mélyreható, valamiféle különös érzéseket rejt magában. Mintha csak a szerelmesei vagy az ellenségei lennénk egymásnak.
Nincs ez másképp a nővel és a férfival sem. Mióta világ a világ, jól tudjuk: mindenki ugyanazt akarja: a másikat.
Se veled, se nélküled, titkosan és bújkálva, nyilvánosan és felszabadultan. A lényeg egybehangzó: szerelmesen.
A nyár húgáról valamiért a tavaszi zsongás jut először az emberek eszébe. De vajon miért? A nap csábító sugaraitól, a fűszálak kócos táncától, a virágok illatától, na és a párválasztás ösztönétől. Valahogy így. Önöknek mi jut eszébe a tavaszról: szerelem, tópart, Párizs vagy kaland, romantika, egy fűzfa árnyéka.
rózsa
