
Szeles, hideg időben a Martineum udvarán álló pápai kereszttől indult pénteken reggel a doni emléktúra. Korábban a Magyar Tartalékosok Szövetsége és hagyományőrző szervezetek rendeztek hasonlót, most először a Poppr Emil 83. Területvédelmi Zászlóalj hirdette meg.
Molnár Tamás - alezredes, parancsnok, Poppr Emil 83. Területvédelmi Zászlóalj
"Lényegében a célja az volt a hagyományőrzés mellett, hogy kihívás elé állítsuk a gyerekeket, és összekapcsoljuk a múltat a jelennel, a jövő generációjának is át akartuk adni az értékeket, amit az egykori katonahősök tettei, a felelősségükbe vetett hitük, kitartásuk jelent, és az ő részükre is megelevenedjen a túra által."
85-en vágtak neki a 20 km-es távnak, köztük tartalékos katonák, őrvidéki osztrák hagyományőrzők, a szentgotthárdi III. Béla Technikum, a celldömölki Berzsenyi Gimnázium, a szombathelyi Premontrei Gimnázium, a Savaria Technikum, valamint a vépi iskola diákjai. A Középhegyi és az Erdei iskola úton vonultak a Kukullóig, majd tovább a kéktúra útvonalán Náraiba, ahol a hősi emlékműnél rövid megemlékezést tartottak.
Németh Tamás - polgármester
"Megrendítő és szomorú találkozás. Lélekben, gondolatokban álljuk körül ezt a szent emlékhelyet."
A túrázók a Sorki erdő-Petőfi-telep-Nagy-haraszti dűlő útvonalon haladva érték el Újperintet. Közben ellenőrző pontokat érintettek. Nagyjából 5 óra múlva érkeztek meg a célhoz, a Jáki úti temető hősi parcellájába.
"Lépés indulj!"
A túrával a doni áttörés 82. évfordulója alkalmából a 2. magyar hadsereg és a III. szombathelyi hadtest hős katonáira emlékeztek.
Fülöp András - tartalékos főhadnagy
"A III. hadtest volt az, amelyik a legtovább maradt kint a keleti fronton, egyrészt utóvédként, bekerített részei tartoitták magukat, ameddig tudták. tehát azt mondhatjuk, hogy elsőnek menti ki a III. hadtest, és utolsónak jött haza."
A zord időjárás és a gyors tempó ellenére ez a rendhagyó történelmi emlékezés jó élmény volt a résztvevők számára.
Károlyi Domonkos
"Számomra ez a túra nagyon jó élmény volt, méltóképpen megemlékeztünk a 82 évvel ezelőtt történt doni katasztrófáról, az ott elesettekről. Kedvet kaptam hozzá, hogy akár jövőre is visszatérjek erre a túrára."
Horváth Zsuzsanna
"Nagyon hosszúnak tűnt az elején, gyors volt a tempó, de a végére belemelegedtünk, és igazából élveztük."
Csontos Boglárka
"Számomra ez a túra igazán különleges és jó élmény volt. Az egész túra során a lelkemen viseltem a doni katasztrófa hőseinek az emlékét."
Megemlékezést tartottak Rumi Rajki István Kürtös szobránál. Beszédében Tóth Kálmán Stomm Marcel életpéldáján keresztül mutatta be a katonák sorsát, reménytelen küzdelmét. Az altábornagy - amikor látta a kilátástalanságot -, feloszlatta a III. hadtestet. Orosz fogságban sínylődött, fagyási sérülései miatt mindkét lábát elveszítette, itthon előbb halálra, majd életfogytiglani fegyházra ítélték. A rendszerváltás után rehabilitálták. Tóth Kálmán úgy fogalmazott: a nemzet nem teheti meg, hogy évtizedekig agyonhallgatja halott hősei emlékét.
Tóth Kálmán - önkormányzati képviselő
"Amikor elmondjuk, hogy 1943 januárjában milyen tragédia érte a II. magyar hadsereget, az idő múlásával egyre inkább válik József Attila szavaival "kartoték adattá" minden elvesztett élet. Az önök mai tanúságtétele szép példája annak, miképp kell megtartanunk emlékezetünkben az idegen földön, értelmetlen halált halt hőseink emlékét."
A közös imát Aigner Géza egyházasrádóci plébános vezette, majd a jelenlévők koszorút és mécsest helyeztek el a Kürtös szobornál, majd a túrázóknak emléklapot, zsoldkönyvet és karjelzést adtak át.