
A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját az ENSZ határozata alapján 1988 óta június 26-án tartják világszerte. A kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson a szenvedélybetegek számára, valamint visszaszorítsa a kábítószer-használatot. Ezzel a szándékkal csatlakozik a kezdeményezéshez évről évre Szombathely is.
Kelemen Krisztián - tanácsnok, elnök, Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
- A szombathelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elkötelezett a kábítószer-fogyasztás megelőzésében és visszaszorításában. Június 26-a kábítószer ellenes világnap egy fontos alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a megelőzésre és a közösségi összefogás fontosságára. Szombathelyen ma a Városháza előtt több KEF-tag szervezet is kitelepül azért, hogy bemutassa segítő tevékenységét és eljuttassa az információt a fiatalok és a családok részére. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökeként abban hiszek, hogy csak együtt és partnerségben tudunk hatékonyan fellépni a szenvedélybetegségek ellen.
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum minden évben három célcsoport számára szervez előadásokat, prevenciós programokat. A szenvedélybetegek támogatása mellett a veszélyeztetett korosztály figyelmét próbálják felhívni a drogfogyasztás kockázataira, továbbá a szakértők ismereteinek bővítését is célként fogalmazták meg. A csütörtök délelőtti rendezvényen a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság mellett a Telehumanitas Mentalhygienes Egyesület és az egyházmegyei karitász információs standja is várta az érdeklődőket.
Kiss Tamás - koordinátor, Egyházmegyei Karitász RÉV-szolgálat
- Mi nagyon örülünk minden ilyen rendezvénynek ugyanis azt reméljük, hogy ide is eljönnek az emberek és legyőzik azt a szégyent, mint a segítségkérés nagyon sok emberből kivált. Ezt kell valahogy áttörni, mert hogyha már eljönnek ott már szakemberek tudnak segíteni. Most nem csak a függőkről beszélek, hanem a más szenvedélybetegek - mármint az alkohol, ami ugye nagyságrendekkel nagyobb problémát jelent még mindig, mint a drog a mi tapasztalataink szerint.
A rendezvény legfontosabb üzenete az volt, hogy segítséget kérni nem szégyen! Ez a program is egy lépcsőfok, amely közelebb hozza egymáshoz az érintetteket.