Műhely

A kultúra és a tudomány mindig is az emberiség hajtóerői voltak. Műhely című magazinunk éppen e két terület köré épül. Megmutatjuk nemcsak a múltat, jelent, hanem adott esetben a jövőt is. Adásainkban szombathelyi és Vas megyei tudósok, értelmiségiek, kutatók, gyűjtők, írók, költők a vendégeink, színpadunkon pedig ének-és zenekarok, táncegyüttesek lépnek fel és természetesen lehetőséget kapnak a bemutatkozásra szárnyaikat bontogató tehetséges fiatalok is. Beszámolunk színházi előadásokról, irodalmi estekről, koncertekről, kiállításokról és persze jeles évfordulókról is. Minden kedden este 6 és 7 óra között várjuk Önöket a képernyők elé a művészet, a tudomány, a kultúra legújabb, legfrissebb szombathelyi, Vas megyei híreivel.
Adás: keddenként 18:15-től
A Műhely október 11-i adásának tartalmából
2005. október 10., 09:39
Október 13-án és 14-én kétnapos irodalmi konferenciát rendeznek Szombathelyen, amely Szergej Jeszenyij, orosz költő verseiről szól.
A Műhely október 4-i adásának tartalmából
2005. szeptember 26., 15:48
Vendégül látjuk a Prima Primissima-díjasokat. A Vállalkozók Országos Szövetsége három kategóriában osztott ki kitüntetéseket.
A Műhely szeptember 27-i adásának tartalmából
2005. szeptember 21., 18:31
Vendégül látjuk Rasperger József művészettörténészt, aki Reismann János és Reismann Mariann fotókiállítására invitálja a nézőket.
A Műhely szeptember 20-i adásának tartalmából
2005. szeptember 14., 14:38
Vendégül látjuk Pezenhoffer Györgyöt, aki a kölni Katolikus Világtalálkozó eseményeit eleveníti fel.
A Műhely szeptember 13-i adásának tartalmából
2005. szeptember 07., 16:52
Vendégül látjuk Szántóné dr. Balázs Editet, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnökét, aki a Zsidó Fesztivál programjait ismerteti.
A Műhely szeptember 6-i adásának tartalmából
2005. augusztus 31., 14:42
Vendégül látjuk Markó Pétert, a Vas megyei Közgyűlés elnökét, aki világhírű jazz- zenészek koncertjét szervezi városunkban.
A Műhely augusztus 30-i adásának tartalmából
2005. augusztus 29., 18:36
Magazinunkban összefoglalót láthatnak az idei Savaria Történelmi Karnevál legfényesebb pillanataiból.
A Műhely augusztus 23-i adásának tartalmából
2005. augusztus 11., 15:45
Vetítjük a Csáth Gézáról szóló portrénkat, megemlékezünk a József Attila évről, és bemutatjuk azokat a szombathelyei művészeket, akik Sárváron Kávéházi Komédiák címmel rendeztek Pódium - estet.
A Műhely augusztus 16-i adásának tartalmából
2005. augusztus 11., 14:49
Vendégül látjuk dr. Horváth Sándor néprajzkutatót, aki egy készülő kiállításra hívja fel a nézők figyelmét. Tárgyi emlékeket is gyűjtenek a múzeum munkatársai, melyben a lakosság segítségére is számítanak. ...
A Műhely augusztus 9-i adásának tartalmából
2005. augusztus 05., 15:05
Vendégül látjuk Békeffy Antal zenepedagógust, aki a Régizene Fesztivál programjait ajánlja a nézők figyelmébe.
A Műhely augusztus 2-i adásának tartalmából
2005. július 28., 09:35
A Kőszegi Vár udvarán a Rigolettót mutatják be augusztus 12-14-én.
A Műhely július 26-i adásának tartalmából
2005. július 25., 10:57
Vendégül látjuk az augusztus 1-én kezdődő 38. Savaria Nyári Egyetem szervezőit: Viktora Antalt titkárt, és Portschy Tamást, a nyári egyetem tanácsának tagját.
A Műhely július 19-i adásának tartalmából
2005. július 19., 10:26
Adásunkban ízelítőt láthatnak a Nemzetközi Bartók Fesztivál és Szeminárium koncertjeiből.
A Műhely július 12-i adásának tartalmából
2005. július 12., 09:42
Este 6 órától fél 7-ig a tavaly rögzített 'Holland-Magyar Jazz Est' című nagysikerű koncertet sugározzuk, majd Deák Márta hegedűművészt látjuk vendégül, aki a kedden kezdődő Nemzetközi Bartók Szeminárium ...
A Műhely július 5-i adásának tartalmából
2005. június 29., 16:48
Este hat órától vetítjük a Tudósok nyomában c. ismeretterjesztő filmet, melyet a Szombathelyi Televízió stábja forgatott Münchenben.
A Műhely június 28-i adásának tartalmából
2005. június 24., 16:49
A stúdióban vendégül látjuk Máté Gábor színész-rendezőt, aki két tanítványa társaságában a szombathelyi próbaidőszakról beszél. A Művészetek Háza termeiben adják elő az Erdős Virág írta Bliblia című darabot. ...
A Műhely június 21-i adásának tartalmából
2005. június 13., 15:15
A stúdióban vendégül látjuk dr. Tímár Pétert, aki a VI. Lamantin Jazz Fesztivál programjairól tájkoztatja a nézőket. Összeállítást láthatnak az korábbi koncertekből is.
A Műhely június 14-i adásának tartalmából
2005. június 08., 18:16
A stúdióban vendégül látjuk az Orr zenekart, akik muzsikálnak is a nézőknek. Interjút láthatnak Amrus Lajos íróval, aki legújabb kötetéről beszélt a Műhely kamerájának.
A Műhely június 7-i adásának tartalmából
2005. május 31., 16:41
Stúdióban köszöntjük Fábián László írót, aki legújabb esszékötetét mutatja be a Műhely nézőinek. A Démonok után című könyvből a szerző fel is olvas.
A Műhely május 31-i adásának tartalmából
2005. május 23., 12:46
A bemutató előtt már egy héttel megismerhetik a televízión keresztül id. Békefi Antal Munkaritmus, Munkarigmus, Munkadal című kötetét. A stúdióban a szerző zenész- zenepedagógus fia vall édesapja életművéről. ...
































