Hírek

Megszépül az evangélikus templom, a lelkészi hivatal és a közösségi terem isMegszépül az evangélikus templom, a lelkészi hivatal és a közösségi terem is
Megszépül az evangélikus templom, a lelkészi hivatal és a közösségi terem is

2013. augusztus 12., 17:09

A három épület, három különböző forrásból újul meg. Jövő ilyenkor már zajlik majd az építkezés. Sok önkéntes munkával, összesen mintegy 60 millió forintba kerül a az épületek rekonstrukciója.
Önkéntes munkaÖnkéntes munka
Önkéntes munka

2013. augusztus 12., 17:09

Sok érettségi előtt álló diák használta ki a nyári szünidőt arra, hogy teljesítse az ötven órás diák közösségi szolgálatot.
Tokiói kórus adott koncertet a SkanzenbenTokiói kórus adott koncertet a Skanzenben
Tokiói kórus adott koncertet a Skanzenben

2013. augusztus 12., 17:08

A japán tradicionális énekek mellett Kodály és Bárdos műveket is előadtak a fiatalok, akik több napos látogatásra érkeztek Magyarországra, zenei tapasztalatszerzésre. Szombathelyen Hajba Ferenctől is
Szombathelyen rendezték a hétvégén a regionális ifjúsági polgárőr napotSzombathelyen rendezték a hétvégén a regionális ifjúsági polgárőr napot
Szombathelyen rendezték a hétvégén a regionális ifjúsági polgárőr napot

2013. augusztus 12., 17:07

10 településről érkeztek csapatok. A vasiak mellett győriek és zalaiak is jelentkeztek a versenyre. Az egész napos rendezvényen nemcsak szakmai felkészültségükről adtak számot az ifjú polgárőrök, hanem ...
A Virágos Magyarországért idei programsorozata már a 20. a mozgalom történetébenA Virágos Magyarországért idei programsorozata már a 20. a mozgalom történetében
A Virágos Magyarországért idei programsorozata már a 20. a mozgalom történetében

színes

2013. augusztus 12., 17:06

Ezúttal csaknem háromszáz település, köztük Szombathely is jelentkezett a környezetszépítő versenyre, melynek témája most: a helyi természeti értékek, a tájérték, a növény és állatvilág megőrzése.
Augusztus 11-én ünnepelte 80. születésnapját Vásáry TamásAugusztus 11-én ünnepelte 80. születésnapját Vásáry Tamás
Augusztus 11-én ünnepelte 80. születésnapját Vásáry Tamás

2013. augusztus 12., 17:05

Ebből az alkalomból szombaton elsöprő sikerű koncertet vezényelt az Iseumi Szabadtéri Játékok Színpadán és virtuóz zongorajátékával is elkápráztatta a közönséget. A gálaműsorban fellépett Ramón Vargas ...
Fölényes győzelemmel nyitott a Viktória FCFölényes győzelemmel nyitott a Viktória FC
Fölényes győzelemmel nyitott a Viktória FC

sport

2013. augusztus 12., 17:04

Gólzáporos, 7:0 arányú győzelmet aratott a Viktória-Trend Optika FC női futballcsapata a 2013-2014-es szezon nyitó fordulójában a Szegedi AK együttese ellen.
Megkezdődött a junior vízilabda világbajnokság SzombathelyenMegkezdődött a junior vízilabda világbajnokság Szombathelyen
Megkezdődött a junior vízilabda világbajnokság Szombathelyen

sport

2013. augusztus 12., 17:03

Az Olaszország-Kanada mérkőzéssel megkezdődtek Szombathelyen a junior vízilabda világbajnokság küzdelmei. A tornán 16 csapat száll majd vízbe, köztük a Horkai György szövetségi kapitány irányította magyar ...
Ugrai góljával idegenben verte az MTK-t a Haladás

Hali, sport

2013. augusztus 12., 17:02

Az NB I-es labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Szombathelyi Haladás az MTK otthonában lépett pályára.
Az augusztus 19-ei munkanap áthelyezése miatt 24-én, szombaton kell majd dolgozni

2013. augusztus 12., 17:01

Mivel azonban ez érinti a Savaria Karnevál rendezvénysorozatát, a Polgármesteri Hivatal előre hozta az áthelyezett munkanap időpontjátt, így augusztus 13-án tartanak teljes körű ügyfélfogadást. Kedden ...
Változik az ügyfélfogadás

2013. augusztus 12., 15:38

Péntektől-Péntekig - 2013. augusztus 9.Péntektől-Péntekig - 2013. augusztus 9.
Péntektől-Péntekig - 2013. augusztus 9.

2013. augusztus 09., 20:11

Fellendülőben az autópiacFellendülőben az autópiac
Fellendülőben az autópiac

2013. augusztus 09., 19:22

A szombathelyi eladások alapján nőtt a használtautók forgalma és több új jármű talált gazdára, mint tavaly. Egy friss felmérés szerint, az országban Vas megyében a legmagasabb az új autók, és a második ...
Szeptember elejére megújul a Pipitér Óvoda földszinti vizesblokkjaSzeptember elejére megújul a Pipitér Óvoda földszinti vizesblokkja
Szeptember elejére megújul a Pipitér Óvoda földszinti vizesblokkja

2013. augusztus 09., 19:21

Már csak ez az egy fürdő várt korszerűsítésre az intézményben. A munkálatok költsége négy millió forint.
A jókedv rendje-Szaléziak címmel nyílt kiállítás SzombathelyenA jókedv rendje-Szaléziak címmel nyílt kiállítás Szombathelyen
A jókedv rendje-Szaléziak címmel nyílt kiállítás Szombathelyen

vallás

2013. augusztus 09., 19:20

A rendet és Sándor István szalézi vértanút bemutató kiállítás az Egyházmegyei Levéltárban kapott helyet.
Kialakult a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapatának játékoskerteKialakult a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapatának játékoskerte
Kialakult a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapatának játékoskerte

sport

2013. augusztus 09., 19:19

A szombathelyiek 12 mezőnyjátékossal és három kapussal vágnak neki a hónap végén kezdődő szezonnak. A vasiak első mérkőzésükön a bajnoki címvédő Rába ETO-t fogadják.
Zöldbe borult az Aréna Savaria, 20. alkalommal rendezik meg a faiskolai börzétZöldbe borult az Aréna Savaria, 20. alkalommal rendezik meg a faiskolai börzét
Zöldbe borult az Aréna Savaria, 20. alkalommal rendezik meg a faiskolai börzét

2013. augusztus 09., 19:05

A találkozón 4 ország 86 kiállítója vesz részt. A hazai kiállítók mellett idén is szép számmal akadnak külföldi kertészetek, díszfaiskolák is.
Vonuljon velünk a Karneválon!

2013. augusztus 09., 19:04

A felhívás jegyében az előző évekhez hasonlóan a jelmezt viselők idén is kedvezményesen látogathatják a Karnevál belépőjegyes helyszíneit. A Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány jelmeztára ...
Japán nap lesz a Vasi Skanzenban

2013. augusztus 09., 19:03

A látogatók kimonókat csodálhatnak meg, próbálkozhatnak az origamival, 30 tokiói zeneiskolás pedig a japán kultúrából nyújt át egy csokorral az érdeklődőknek.
Megkezdődött a parlagfű szezon

2013. augusztus 09., 19:02

A szakemberek Vas megyében is pollencsapdával figyelik a levegő szennyezettségét. Vasban ugyan jobb a helyzet mint a szomszédos megyékben,ám itt is sokan szenvednek az allergiás tünetektől. Az orvosok ...