Hírek

Harcra készen: betegen a kormány mögött

2013. október 03., 18:53

A Csodalámpa Alapítvány és a Magyar Honvédség közösen teljesítette egy daganatos betegséggel küzdő  17 esztendős szombathelyi fiatalember kérését. A fiú vágya az volt, hogy  egy hatalmas harcjárművet vezethessen.

Harcra készen: betegen a kormány mögött

Több mint tíz esztendeje működik Magyarországon a Csodalámpa Alapítvány, mely súlyos betegségben szenvedő gyerekek, fiatalok számára próbál meg maradandó élményt szerezni azzal, hogy egy-egy kívánságukat teljesíti. Nagyon gyakran érkeznek olyan kérések, melyek a katonasággal, a hadsereggel kapcsolatosak.

Felkai Márta aktivista, Csodalámpa Alapítvány
“Az elmúlt több mint 10 év alatt több mint 2 ezer kisbeteg kérését teljesítettük. Több mint 2 ezer gyermek álma vált valóra Csodalámpa Alapítvány által. Ezek a gyerekek életet veszélyeztető betegségben szenvednek és kéréssel fordulhatnak hozzánk.”

A 17 esztendős szombathelyi Ludvig Mátyás évek óta rákos megbetegedéssel küzd. Mivel nemrég szerezte meg  jogosítványát, azzal a kéréssel fordult az alapítványhoz, hogy  egy  minél nagyobb harci járművet vezethessen. Kívánsága a Magyar Honvédség segítségével teljesült is.

Hende Csaba honvédelmi miniszter
“Örülünk annak, hogy Mátyás kívánságát teljesíthettük. Nagyon fontos, hogy azok a fiatalok, akik érdeklődnek a honvédelem, a honvédség iránt, kapjanak minél gyakrabban lehetőséget arra, hogy megismerkedhessenek a mi életünkkel, a mi munkánkkal.”

Ludvig Mátyás Győrben az Arrabona Légvédelmi Rakaétaezred négykerék-meghajtású szállítójárművét vezethette. Közel negyedórát tölthetett el a  több tonnás tehergépkocsi vezetőülésében.

Ludvig Mátyás
“Fantasztikus volt, mindig is nagyon szerettem volna egy ilyet vezetni. Hát ez most valóra vált. Ez leírhatatlan, ezt érezni kell. Azt nem lehet leírni, hogy milyen érzés ezt vezetni.”

Mátyásra betegségéből adódóan október 16-án egy komoly műtét vár. Remélhetőleg a győri  élményből táplálkozva katonásan viseli majd a megpróbáltatásokat.