Hírek

NewPilgrimAge - Szent Márton nyomában

2020. június 03., 13:37

A Szent Mártonhoz fűződő kulturális és szellemi örökséget a közösségi tervezés eszközeivel gondolták újra a NewPilgrimAge magyar-olasz-horvát-szlovén nemzetközi projekt résztvevői. Az elkészült akcióterv arra irányul, hogy a következő generációk is magukénak érezzék a szent személyéhez és kultuszához kötődő ismereteket, hagyományokat.

NewPilgrimAge - Szent Márton nyomában

A telefonnál: Csapláros Andrea – igazgató, Savaria Múzeum
„Nagyon fontos volt, hogy ez nemcsak Szent Mártonról, a hozzá kapcsolódó legendákról szólt, vagy azokról a helyekről, amelyekhez az ő személye vagy kultusza kötődik, hanem olyan gesztusok, melyek az adást, a segítést mutatta be, mint például az iskolában a jó tanulók hogyan segítik a diáktársaikat, akik talán gyengébbek egy-egy tantárgyból.”

A program helyi zárásaként elkészült egy videó is, ami virtuális zarándoksétára hív Jákról indulva Szombathelyen át Szent Márton nyomába. Emellett egy gyerekeknek, családoknak szóló webes felületet, illetve applikációt is fejlesztettek.

Győrffy Ágnes – projektmenedzser
„Határozottan nem az a célunk, hogy leültessük a képernyő elé a gyerekeket. Sokkal inkább az, hogy a szüleikkel, nagyszüleikkel beszélgetve, a honlapot nézegetve meg játszva Szent Mártonnal megismerkedni.”

A megfogalmazott javaslat sorvezető lehet a jövőben, hogy a Szent Márton-i örökséget ápoló szervezetek még inkább összehangolják tevékenységüket. Cél az is, hogy a megteremtett értékeket újszerű eszközökkel használja fel Szombathely a szociális gondoskodás vagy a turizmus területén.

Polgár Tibor – támogatócsoport-vezető
„Egyes turisztikai szereplők összehangolása egy egységes márka mentén – ez még hiányzik. És ebben nagy potenciál van, mert a zarándokturizmus erősödik.”

A zárókonferencián elhangzott a távolabbi cél is:

Tóth Kálmán – önkormányzati képviselő
„Aktívan dolgoznunk kell a Mártonhoz kötődő épített és immateriális örökség megtartásán, új elemekkel gazdagítva. Ennek formai keretet is adunk azzal, ha a helyi közösség összefogásával és az önkormányzat aktív szerepvállalásával a Szent Márton örökség felkerül a Szellemi Kulturális Örökség listára. Távolabbi célunk: más országokkal, többek között projektpartnereinkkel együtt az Unesco Szellemi Kulturális Örökség cím elnyerése.”