Szombathely: 2005 júliusában Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye, Győr, Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg és Nagykanizsa megyei jogú városok, valamint a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség közös összefogásával térségünk a magyarországi régiók közül elsőként nyitott önálló képviseletet Brüsszelben. Az intézmény létrehozásának legfontosabb célkitűzése az erős régiós érdekérvényesítés és a folyamatos információáramlás biztosítása. A képviselet ezáltal segíthet forrást, partnert találni konkrétan megfogalmazott regionális fontosságú projektekhez, programokhoz.
Zalaegerszeg: Szeptembertől mégiscsak vár diákokat a győri Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola. Novemberben még úgy tudták, hogy 2007 után bezárja kapuit az ország egyetlen ilyen jellegű intézménye, ám három osztály indítására engedélyt kapott az iskola – tudtuk meg a Zala Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság sajtótájékoztatóján. Január 26-án a parancsnokságra várják az érdeklődő egerszegi fiatalokat.
Győr: Hátrányos helyzetű diákok a nyolc osztály elvégzése nélkül is szerezhetnek szakmát egy törvénymódosításnak köszönhetően. Győrben a Gábor László Műhelyiskola pályázaton nyerte a képzési forma lehetőségét és annak feltételeit.
Nagykanizsa: Jubileummal zárta a 2005-ös évet a nagykanizsai Vegyeskar. 1975-ben lelkes amatőrökből alakult a társaság, és azóta megszakítás nélkül énekelnek, koncerteznek együtt. Számos fesztiváldíj, szakmai elismerés, minősítő hangverseny fémjelzi a 3 évtizedet, melynek úgy tűnik még legalább ennyi folytatása lesz. Az évforduló alkalmából koncerten, majd baráti beszélgetésen látták vendégül a régi és mai tagokat.































